[Kutatás] Ettől leszünk mi a legkedveltebb plazmaközpont 2020-ban – a Ti véleményeitek alapján.

Mi, a CSL Plasmaban abban hiszünk, hogy mindig van hova fejlődni, jobbnak lenni. A dicséreteket pont úgy szeretjük, mint a kritikákat, mert tudjuk, hogy csak ezek által válhatunk a legjobb plazmaközponttá.

Ezt az elhivatottságunkat tükrözi az is, hogy minden látogatásotok alkalmával kaptok Tőlünk egy kérdőívet, melyben értékelhetitek centrumunkat, kollégáinkat és kampányainkat.
Ennek az eredményeit prezentáljuk most Nektek az elmúlt fél év tükrében.

Semmi sem lehet tökéletes, de mi akkor is arra törekszünk.

Elérkezett 2020. év eleje, és mi ismét kielemeztük az elmúlt fél évünket az általatok leadott kérdőívek alapján.

Összességében elégedettek vagyunk, hiszen rossz értékelést nem kaptunk, sőt, igazán pozitív visszajelzések születtek, ami igazán motiváló minden kollégánk számára.

Nézzük a legfontosabb eredményeinket:

1. Centrumaink tisztasága és szolgáltatásaink színvonala

Eszméletlenül büszkék vagyunk, hiszen mindhárom centrumunk esetén 90% fölötti eredményre értékeltétek a tisztaságot. Ez azért is fontos nekünk, mert egészségügyi intézmény vagyunk, ahol ez számunkra a minimális elvárás, és egyben tudjuk, hogy biztonságot ad a donorainknak.
Ugyanilyen kiváló értékre, tehát 90% felettire értékeltétek szolgáltatásainkat is, mint az ingyenes wifi, tv, kalóriapótlók, költségtérítés stb. Ez persze nem azt jelenti, hogy hátradőlhetünk. Idén is készülünk Nektek további extra ajánlatokkal és meglepetésekkel. Mert megérdemlitek.

2. Munkatársaink felkészültsége

Kollégáink hozzáállásával, segítőkészségével és felkészültségével szinte minden donorunk maximálisan elégedett (80%) volt. Szeretnénk ebben is továbbfejlődni, ezért folyamatosan fejlesztjük munkatársainkat, továbbképzéseket szervezünk, hogy még magasabb színvonalon és jobb környezetben szolgálhassuk ki donorainkat.

3. Online közösségi tevékenységünk

Nagyon örülünk annak, hogy Életmentőink meg vannak elégedve Facebook oldalainkkal, informatívnak, érthetőnek és szórakoztatónak találják. Ami pedig még ennél is jobb hír, hogy a donoraink 90%-a ismerőseinek is szívesen ajánlaná ezeket az oldalakat.

4. Megfelelő tájékoztatás

A megkérdezett donorok 80% felettire értékelték a kollégáink által kapott tájékoztatás minőségét. Jó hallani, és persze látni is a kérdőívek eredményei alapján, hogy szívesen jártok hozzánk, mert családiasnak és megbízhatónak találtok minket.

Természetesen nagyon örülünk ezeknek a visszajelzéseknek, de nincs megállás. Idén még jobbak szeretnénk lenni!

Ezek a kiváló eredmények a kollégáinkat dicsérik, így minden CSL Plasma dolgozónak nagyon köszönjük fáradhatatlan munkáját.

Ezúton szeretnénk megköszönni Nektek is azt az extra időráfordítást, amivel egész évben segítettétek munkánkat. Tartsátok meg ebben az évben is ezt a remek szokásotokat.

Mi megháláljuk!